2014. július 5.

Nyári tippek- egy kis felfrissülés

Bár az idei nyári időjárás meglehetősen változatos, mégis tartogat olyan napokat melyeken már-már elviselhetetlen a meleg. Ezekre a napokra hoztam most el a személyes kedvencemet, a termálvizet, méghozzá spray formájában.
Nagyon kellemes amikor rápermetezem az arcomra, nagyszerűen hűsít és emellett hidratál is, ami azoknak is fontos lehet akik légkondis helyen dolgoznak. 
 Még attól sem kell tartanunk, hogy esetleg megmozdítja a sminkünket, hiszen nagyon hamar beszívódik. 

Minitippként osztanám meg veletek, hogy ha indulás előtt, vagy akár egész északára is beteszitek a hűtőbe, akkor még tovább tart a hűsítő, hűvös permet.  :)

 Egyébként most mindkét márka esetén találkozhatunk nagyon jó kis akciókkal, mert különböző napvédő termékek mellé ajándékba adják.

Ti milyen praktikával élitek túl a nagy meleget?

2014. július 3.

Artdeco Baked Eyeshadow-Marbled Brown

Még a júniusi Pixiboxhoz kaptam előfizetői ajándékként ezt a szempúdert. Általában nem nagyon viszem túlzásba a színeket sminkelés közben, inkább a natúr vonalat részesítem előnyben, így külön örültem ennek a barna szemhéjpúdernek.

Úti pipere összeállítás a Niveától




 A könnyű smink természetesen a nyaralás során sem maradhat el. Városnézéshez, romantikus vacsorához, vagy éjszakai kiruccanáshoz is tökéletes lehet a NIVEA BB Bőrszépítő Hidratáló Arckrém, mely több termék hatását egyesíti: friss, egységes arcszínt kölcsönöz, elfedi az apró bőrhibákat, de a hatás mégsem lesz vaskos, vagy maszkszerű. Mindeközben a könnyű krém csodásan hidratál, és 10 -es faktorszámú UV szűrővel segít megvédeni a bőrt a nap káros sugaraival szemben. Az ásványi anyagokat, B5 provitamint és egy leheletnyi alapozót tartalmazó BB krém minden bőrtípusra alkalmazható.
(Ajánlott fogyasztói ára 2149 Ft.)


Megújult az Eucerin pH5 termékcsalád




A bőr a legnagyobb emberi szerv: akár két négyzetméternyi felületével ez az egyik legfontosabb védelmi vonal számos külső és belső hatással szemben. Az egészséges bőr és annak védőrétege szabályozza a test és a környezet közti kapcsolatot, valamint hozzájárul az általános jó közérzethez is. Az Eucerin® pH5 termékcsalád mindennapos védelmet biztosít korunk egyre fokozódó külső hatásaival szemben, és segít a bőrnek, hogy hatékony testőrünkké váljon. A pH5 termékek közül ugyanis sok tartalmaz dexpanthenolt, amely képes visszaállítani a bőr természetes pH-értékét, és támogatja a bőr regenerálódását.
 https://public.bn1304.livefilestore.com/y2pdONna5trDy5ak4Jn0Tw1NpGZYy2VMTfXIWOuk_x14jeUJZduf2wAWl6AUYc0FH2Tbys2C3ZaCd_Nwyze7FhFAfRKImTs0GkEIYpMTktURi0/ECN_14468_pH5_Range4_PR.jpg?psid=1